Prológus

 Aznap éjjel is ugyanazt álmodtam, ott álltam a rózsakertben és követtem a fiút a lugasok labirintusában. Mint eddig mindig, most is sikerült közelebb merészkednem, mint az utóbbi alkalmakkor.Egy fejjel volt magasabb mint én. Karamell színű hullámos haját szőkésre szívta a nap. Bézs szalonkabátját arany cirádák díszítették. Mintha egy festményről lépett volna elő, amin annyira meg sem lepődtem, mert a rózsakert labirintusa tökéletes háttérnek számított hozzá.
 Percekig ott kanyarogtunk mikor olyasmit tett amit eddig sosem. Hátra fordult és a szemembe nézve elmosolyodott. Abban a pillanatban olyan érzés fogott el, mint mikor télen hazaérek a melegbe. Mikor gyermekként ringattak és úgy aludtam el, tudván nem eshet semmi bajom. Volt valami a mosolyában és a két gyönyörű világosbarna szemeiben ami melegséget és biztonság érzetet költöztetett az emberszívébe. Talán ezért, mivel mással nem is tudnám megmagyarázni,visszamosolyogtam. Ekkor közelebb lépett és egy az arcomba lógóhajtincset a fülem mögé tűrte. Az érintésére elöntött a forróság, valószínűleg paradicsom pirosra festette az arcom a pír, mert mosolya még szélesebb lett. A kezemért nyúlt, majd miután megcirógatta a tenyeremmel felfelé fordította. Időközben a zsebéből egy medaliont húzott elő. A függőn egy szív alakú,bronz, kovácsolt lakat díszelgett medálként. Lassan a tenyerembe eresztette, majd miután elengedte a nyakéket megszorította a kezem. Nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen nagy bizalmat és közvetlenséget. A fiú továbbra is mosolygott, akkor esett le,hogy rám vár. Mit adok neki viszonzásképp. A felismerésem félelembe és zavarodottságba csapott át. Nálam ugyanis nem voltsemmi. Azt sem gondoltam, hogy valaha az arcát meglátom a fiúnak,nemhogy még ajándékot is kapok tőle.
 - Ne haragudj, de én nem készültem neked semmivel sem. - Sütöttem le a szemeimet. Erre pedig felnevetett. A hangjától megborzongott az egész testem. Érdes volt és mély, de mégis édes, mint a méz.
 - Szerintem ideje lenne benézned a zsebedbe szépségem. - Hiába volt értetlen az arckifejezésem, többet nem mondott szóval benyúltam a zsebembe és valami hideget sikerült kitapogatnom. Egy apró bronzkulcs volt, melynek tetején indák fonódtak szív alakba. A lakatra néztem majd a fiúra. Láthatta, hogy továbbra sem vagyok a helyzet magaslatán, mert elnevette magát és azt mondta:
 - Mi lesz szépségem? Odaadtam neked a szívemet. A kérdés csak az,hogy ki tudod-e nyitni? - Akármennyire is volt édes mosolya és gyönyörű szemei, a srác kezdett bosszantani. A kulcs pontosan illet a lyukba. Elfordítottam kétszer, majd kattant egyet. Hirtelen a szél feltámadt és körülöttünk minden porrá kezdett válni.
 - Mégis mit jelent ez? - kérdeztem hisztérikusan. Nem értettem semmit és nagyon nem tetszett a tudatlanság érzése.
 - Ne félj szépségem, még találkozni fogunk. Nem itt ugyan, de ígérem, hogy összefutunk még és akkor minden kérdésedre válaszolok. Addig is vigyázz a szívem kulcsára. - Ezután még közelebb lépett és egy puszit nyomott a homlokomra. Hirtelen pedig minden elhomályosodott körülöttem majd zavarodottan és kétségbeesve zuhantam a sötétségbe.